Prológus

Sziia sziia mindenki! Végre megérkezett a Dallam szárnyán. Jó olvasást hozzá. by Kolett

Prológus
Örömkönnyektől telve néztem a kezemben tartott levelet. Viszont nem csak a saját pityergésemet hallottam, hanem Leila-ét is.
- Ezt nem tudom elhinni! – szipogta – Megcsináltad, megcsináltuk! – éljenzett
- Hát igen nagyon tehetségesek vagytok, hogy bejutottatok eddig még egyetlen tanítványomnak nem sikerült, pedig már láttam sikeres énekeseket. – mondta a tanárunk Helen.
Ugyanis megkaptuk a szerződést az első nagy lemezünkhöz, és nem akármilyen cég vette meg a dalaimat, hanem egy amerikai társaság.
- Most fog kezdődni életünk egyik legszebb kalandja – visítottam most már könnyek nélkül.
- Viszont van egy kis probléma – mondta Leila – nem vagyunk elegen és eddig még nem találtunk több énekest és táncost.
- Erről teljesen el is feledkeztem, annyira lekötött az esetleges nyerés, hogy az utánpótlásról már nem is gondolkoztam.
Az elmúlt hetekben, teljes izgalomban vártuk a postát, a válaszért. Egy hónappal ezelőtt foglalkoztam utoljára a jelentkező emberekkel (mert hát jelentkező rengetek volt, mindenki be akart jutni közénk) de nem tudtam velük foglalkozni, mert a bemutatkozó CD-vel munkálkodtunk.
- Emiatt nem kell aggódnotok, mert kevesebb, mint 1,5 hónap múlva új diákok jönnek az osztályotokba és azt hallottam róluk, hogy legalább olyan ügyesek, mint ti – jelentette ki Helen
- Ez csodás, és nem tudod, hányan lesznek? – kérdeztem
- Kettő lány és három fiú. A szüleik azt mondták, már régen énekeltek, de tehetséges fiatalok csak eddig elhanyagolták a gyakorlást. Az interneten találtak ránk és annak reményében hozzák át hozzánk őket, hogy te segítesz rajtuk, ugyanis elég sokat hallottak rólad.
- Ohh… Ez remek. Akkor már legalább erre nem lesz gond.
Már nagyon kíváncsi voltam az új érkezőkre: mégis milyen lehet a hangjuk, hogy néznek ki, vajon kedvelni fogjuk-e őket. Ezek a félelmeim azonban eltörpültek azok a mellet, hogy Amerikába megyünk. Madarat lehetett volna fogatni velem olyan boldog voltam. Újra a kezemben pihenő levélre pillantottam. Szó szerint a kezemben tartottam a jövőm.